|
Hány lépés a Duna hossza? |
|
Mire képes a víz ereje? Hogyan működik a láncos kút vagy az archimedesi csavar? Hogyan védekeztek az árvizek ellen egykor és napjainkban? A Duna Múzeum állandókiállítása 2001.óta hívja látogatóit a víz varázslatos világának felfedezésére. Interaktív, családbarát tárlatunkon bemutatjuk a hazai víztörténet jelentős eseményeit és alakjait, az ember és a természeti környezet viszonyának folyamatos változását. A pancsoló teremben a víz fizikai és kémiai tulajdonságai kisérletekkel, tapasztalati úton ismerhetőkmeg, a térképteremben pedig a régi, történeti térképek mellett egy Magyarországot ábrázoló, nagyméretű űrfelvételt is találnak a látogatók. Az árvizekről, a folyószabályozásról és a csatornázásról tárgyak és filmek mesélnek.
|
|
|
Pályázatok a Víz Világnapja alkalmából |
|
Március 22-én ünneplik világszerte a Víz Világnapját. Az idei évben a vízszennyezés és annak az élővilágra gyakorolt hatása áll a figyelem és az együttgondolkodás középpontjában. Ehhez a témához kapcsolódóan a KVVM és a Duna Múzeum, a területi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságokkal közösen alkotópályázatokat hirdet több korosztálynak. A jelentkezők tervezhetnek óriásplakátot, készíthetnek számítógépes grafikát vagy riportfilmet. A www.vizvilagnap.hu oldalon négy héten keresztül internetes vetélkedő is zajlik. A nyertes pályázatok szintén felkerülnek a honlapra, a győztesek pedig meghívást kapnak a Víz Világnapja országos rendezvényére, mely idén Pécsett kerül megrendezésre.
Részletes pályázati kiírások és a témához kapcsolódó további aktuális információk a www.vizvilagnap.hu internetes oldalon találhatók. |
|
A szlovák – magyar Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében a Duna Múzeum az érsekújvári Thain János Múzeummal, a lévai Barsi Múzeummal, valamint magyar részről a visegrádi Mátyás Király Múzeummal és a győri Xantus János Múzeummal közösen részt vesz a Kincsek határok nélkül című, 2009. novembere és 2010. novembere között zajló projektben. A projekt keretében a múzeumok kiállításokat és konferenciákat szerveznek majd. A projekt indító sajtótájékoztatójára és a nyitó konferenciára 2009. november 23-án került sor Léván. A Duna Múzeum történetét, állandó kiállítását, valamint a projektben megvalósítandó időszaki kiállítás koncepcióját Szalkai Tímea igazgató asszony mutatta be a résztvevőknek. A folyó, amely éltet és összeköt – a Duna című kiállítás várhatóan 2010. május 5-én nyílik meg, és két hónap múlva látható lesz Visegrádon, a jövő év végén pedig reményeink szerint Érsekújváron is. A projekt honlapja: www.poklady-kincsek.hu 
|
|
|